Azokban az időkben, amikor még irodán dolgoztam, gyakran rendeltem ebédet ételkiszállító cégtől. Az ok nem egyéb volt, mint hogy az esti főzéseim sikereire a férjem még éjfélkor is rájárt, így másnap reggel már nem volt mit bepakolnom a dobozkámba. Ennem azonban kellett, így hamar megalkudtam, és pár héten át interneten rendeltem levest, főételt, desszertet.  Az első hetekben még élveztem is, hogy jön az ételhordóbácsi, aki az aznapi Naplót ott hagyta nekem a pulton, egy nap azonban, mint aki hosszú álomból ébred, rájöttem, hogy mit is (t)eszek valójában.

Egy fehér műanyagtálkából, mint valami háziállat, az iroda ablakmentes konyhájában gubbasztok, az ebédemnek se szaga, se íze, mert feltehetően még előző este készítették, és hosszú utat tett meg az irodáig. Aktuális állapotára én még rá is mikrózok (ami önmagában is borzalom), így feltálalok magamnak egy halott ételt, amiben se vitamin, se tápanyag nincs.  
Megvilágosodásom idején a debreceni éttermek némelyikében már lehetett  menüt enni, de a gombamód elszaporodó napi menükínálatot mintha a gazdasági válság indította volna el  az a’la carte –os rendelés csökkenéséből fakadó pénzügyi hiányt pótlandó.  Némelyek szerint szánalmas, átgondolatlan pánikreakció volt az étteremtulajdonosok részéről, hogy beengedték az a’la carte szentélyébe a déli gyors, olcsó ebédformát - amit ugyebár azok is igénybe vesznek, akiknek lenne pénze étlapról rendelni. Mások örömmel fogadták a lehetőséget, hogy komolyabb összeg kifizetése nélkül tesztelhetik az éttermeket, és kaphatnak némi képet a konyha jellegéről.  

ÁLDÁS VAGY ÁTOK?
Számtalan debreceni is azok táborát gyarapítja, akik örülnek a menünek, mert az ebédszünetben lehetőségük adódik arra, hogy emberhez méltó körülmények között, kulturáltan és olcsón ebédelhessenek.
A honlapon áttekinthetik a hét kínálatát, kiválaszthatják, hol-mit-mikor fognak enni, így előfordulhat, hogy olyan helyre is elmennek ebédelni, ahová egyébként sosem tértek volna be. Ha ízlik, amit feltálalnak, akkor nagy esély van rá, hogy visszatérnek vacsorázni is. Elég azonban egy udvariatlan pincér, vagy egy adag zsírban tocsogó krumpli, hogy soha többé a környékére se menjenek.
Hogy az adott étterem jól irányzott marketingfogásnak vagy szükséges rossznak tekinti a menüztetést, az a kivitelezés minőségében és változatosságában jól érzékelhető.  Van, ahol gyakran kínálnak retro ételeket, az ovis emlékeinkbe beágyazott fogások minőségi verzióját, de vannak még, akik az unalmas  húsleves - rántott csirkemell - uborkasaláta szentháromságát veszik alapkoncepcióul.  Nagy részük azonban már felismerte a  minőség fontosságát, és minden nap friss alapanyagokból, változatos fogásokat készítenek - ráadásul ugyanaz a jól felkészült szakácsgárda, ugyanazzal a konyhatechnológiával, mint ahogyan az étterem arculatát meghatározó a’la carte ételeket készítik.

 A KEVESEBB TÖBB
Ha csak azt vizsgáljuk meg, hogy a pénzünkért látványban, tápanyagértékben mit kapunk, akkor is jobban megéri beszaladni egy gyors ebédre az étterembe, mint egy dobozból kanalazni a mikrózott paradicsomlevest.
Az éttermek által kínált napi menü árai 790 Ft-tól  990 Ft-ig  terjed.
Mit kapunk ezért?
Aznap készült levest, főételt, desszertet, a pincértől egy kedves szót, normális evőeszközöket, húsz percnyi pihenést, és kiszolgálást.
Ezzel ellentétben az ételkihordó cégeknél rendelsz levest 390 Ft-ért, főételt 600-900 Ft-ig terjedően és egy desszertet kb. 350 Ft-ért. Egy ebéd ára máris 1350-1650 Ft körül lesz, miközben a legdrágább menü a városban 990 Ft.

A napi menüztetés sikerét bizonyítja, hogy városunkban is megjelent a külföldön már régen divatos bisztró, ahol –  ugyanúgy, mint az éttermekben –  szezonális alapanyagokból, frissen készült  ebédet fogyaszthatunk el kedvező áron.

Leülni egy terített asztalhoz, a pincérrel váltani pár jó szót, rendelni egy menüt, várakozás közben nézni az utcán sétáló embereket, kicsit kiszakadni a munka világából sokkal többet ér, mint egy műanyagdobozból, a képernyőt bámulva oda sem figyelni az evésre.  Arról nem is szólva, hogy a napi menüzés élvezetéhez hozzájárulnak a jó pincérek, akik ismerősként köszöntenek, tudják a rigolyáinkat, és idővel az ízlésünket is közvetíthetik a konyha felé.  Amikor elkezdtem rendszeresen napi menüzni, akkor valójában az életet kezdtem el élvezni, hiszen abban a lelassított 20 percben, amikor a világ zajos hangyabolyként zizeg az ablakon túl, én komótosan, minden cseppjét kiélvezve kanalazom a napi meglepetés desszertemet.