Ünnepi vacsora a Play Pub House-ban

Az adventi gyertyák mindegyikét meggyújtottuk, ami az ünnep közeledtét jelzi.  Az utolsó simitásokat végezzük a tökéletes, meghitt ünneplés jegyében: ajándékok díszes csomagolása, a karácsonyi menü előkészítése, a hiányzó dekorációk felhelyezése lakásunk pompás felöltöztetése érdekében. Ha mégsem ment minden a terv szerint, akkor sem kell kétségbe esni, mert a Play Pub House nemcsak a fenséges falatok elkészítésében lehet segítségünkre, de az ünnepeken is várja kedves vendégeit.

 

A Szentestét megelőző időszakot a készülődés, a böjtösebb, szegényesebb ételek jellemezték. A magyar karácsonyi néphagyományban kiemelt szerepett játszott az ünnepi asztal, de úgy gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, napjainkban is nagy gonddal ékesítjük, terítjük a szokásokhoz szervesen kapcsolódó bűvös ételekkel megrakott asztalt. Bizonyos finomságok, fogások egész egyszerűen nem hiányozhatnak a lakomáról. Ezt szem előtt tartva állította össze karácsonyi menüajánlatát Nagy Csaba a Play Pub House séfje. A kapros-tejfölös debreceni töltött káposzta és a három féle sűrű halleves december 24-én 11 óráig vihető el az étteremből.

 

 

„Ember tervez, Isten végez” – szokás mondani, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elterveztük, előfordul. Ilyenkor jó, ha van a tarsolyunkban egy másik lehetőség. Ez a Play Pub House karácsonyi nyitva tartása, így senkinek nem kell lemondania a vendéglátásról, a pompás harapnivalókról.

 

Az étlapon megtalálhatók a mágikus erővel bíró betevők. A családi összetartást szimbolizáló alma, a gazdagságot biztosító hal, az amerikaiaktól megirígyelt pulykasült – noha nem egészbe, de isteni módon elkészítve, és a téli időszakban előszeretettel fogyasztott aszalt szilva, méz, gyömbér, fahéj...

 

„A meleg előételek között szerepel az Olíván grillezett camambert sajt, mézes-fahéjas almával, áfonyamártással és párolt rizzsel. A hagyományok szerint karácsonykor kell halat enni, mert újévkor már elúszik a szerencsénkkel együtt, de a rántott pontyon és a halászlén túl is van élet, mégpedig egy fejedelmi sült pisztráng, pirított mandulás brokkolival, garnélás kalifornaiai parpikamártással fönségessé téve.” – sorolja Csaba.

 

Illatozó fűszerekben bővelkedő pulykamell steak az ínyencek kedvence. A rostonsült szárnyas friss, párolt fahéjas-gyömbéres körte csatnival, burgonyaropogóssal a hideg hónapok sztárja, csakúgy, mint a vörösborral megspékelt aszalt szilva mártással tálalt, színes borssal fűszerezett, kissé csípős bélszín.

 

 

Nos, kedves Olvasóink, ha nem a tervezettek szerint alakult az ünnepi menü, rég nem látott családtagok toppantak be, vagy ha már unják a szokásos fogásokat, akkor a Play Pub House-ban elkölthetnek egy nagyszerű családi vacsorát karácsonykor is.

 

-eSBé-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics