Gardedámos táncmulatságokról, romantikus találkákról, és az úri közönség vigasságairól mesélnének  a Régi Vigadó falai, ha valóban beszélni tudnának. A 185 éves épület régi pompájában áll a Nagyerdő szívében,teraszára százéves fák vetnek árnyékot. A nagyszámú vendégsereget befogadó terasz vidám, zenés esték színhelye, ahol a látványkonyhának köszönhetően, a városban egyedülállóan, saját szemünkkel láthatjuk ételeink elkészítésének folyamatát. Itt nem fogunk találkozni mexikói, thai és más nemzetek ételeivel, csak olyan  magyaros fogásokkal, amelyek egyaránt kielégítik a nehéz, hagyományos  ételekre vágyó és a könnyebb fogásokat preferáló lakosság igényeit is.

A Régi Vigadó tagadhatatlan bája és vonzereje  azonban nem pusztán az ételekben rejlik, hanem annak a múlt századi  atmoszférának, ami körül lengi, és romantikus képzelgésekre készteti az ott vacsorázó vendégeket, mint ahogy a cikk íróját is. Már az első ott elköltött vacsorám alkalmával ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy felkutassam a Régi Vigadó múltját, ezért első lépésként felkutattam azt az idős hölgyet, aki 1957 és 1965 között a Debreceni Vendéglátóipari Vállalat főkönyvelője volt, és aki 90 éves kora ellenére csodálatos memóriával rendelkezik.  Az ő kezei alatt futott az összes vendéglátóhely, ami csak létezett Debrecenben:  külvárosi kocsmák, kisvendéglők, reggeliző helyiségek, tejivók, borivók, presszók, talponállók, és éttermek (Aranybika, Hungária, Gambrinusz, Angol Királynő, Vigadó, Szabadság Étterem).

Amikor arról kérdeztem, hogy munka után melyikbe járt szívesen, így szólt:
„Gyermekkoromtól kezdve a Vigadóba jártunk, ahová akkor az úri közönség járt. A külső teraszon élő sövénykerítés volt, az választotta el a sétánytól, ahol az  úri publikum sétált, amikor én 10 éves voltam. A sétányon  sós perecet árultak, bent  a Vigadóban Magyari Imrét is láttam hegedülni, az olyan kövér volt, amilyen hosszú.”

Volt különbség a háború előtti és a háború utáni Vigadó között?
„Bizony volt!  A háború előtt kúriai bírók,  táblabírók, katonatisztek jártak a Vigadóba, az úri közönség. Az ötvenes években szélesebb társadalmi osztály képviseltette magát. A konyha nem változott,  finom ételeket lehetett kapni a háború után is, töltött káposztát, Újházi tyúkhúslevest, ami mindig nagyon jó volt, és persze  szezonális ételeket, amit egy rendes háznál esznek: töltike, rakott káposzta, sült húsok. Ekkor már a belső teraszon jazz szólt, úgy hívtuk, hogy szalonzene, ott táncoltunk a férjemmel szombatonként.”

Ha jól tudom, a Vigadó megszületését sokáig ellenezte a város.  Hogy is szól pontosan a történet?
„Az épület elődje a fürdőházhoz tartozott, ahová azok a cívisek is eljárhattak, akik nem rendelkeztek fürdőszobával. Idővel felmerült az igény egy olyan hely iránt, ahol étkezni, mulatozni is lehet, de a puritán városi vezetés, a főbíró és a szenátus azt mondta: becsületes debreceni ember otthon, családi körben vigad. Az 1800-as évek végéig tartották szavukat, végül engedélyt adtak a Régi Vigadó kialakítására."
 

A Régi Vigadó Debrecen gyöngyszeme és büszkesége lehet újra, ha olyan  gasztronómiai koncepcióra építik fel a konyháját, amiben egymást kiegészítve és erősítve él tovább a hagyományos és az újra gondolt fogások. Ehhez a sikerhez arra az elhivatottságra van szükség, ami a Vigadó séfjében, Gyurján Zsoltban ott lakozik. Ha a vezetőség szabad kezet ad neki és mi, debreceniek is , akkor olyan ételekkel fognak minket elkápráztatni, amit sehol a megyében nem kóstolhatunk.

Tekintse meg a Régi Vigadó étlapját!

Asztalfoglalás: (52) 514 189