Simonyi József és John Bull egy fedél alatt

A Hotel Óbester szálloda Simonyi József emlékét őrzi, az étterem John Bull nevével van fémjelezve.

Kik ők? Hosszas kutakodás után Simonyi Óbesterről és a huszárságról bőséges információt találtam, és a debreceni lakosok a Simonyi Napok keretében az ezredes szerepéről a magyar hadtörténelemben és a lovasságról is áttekintést kaphattak, felidézve a múlt kort. John Bull felfedezése viszont idővel adta meg magát.

John Bull a képzelet szülte figura, aki megszemélyesíti Angliát. A képregényekben és karikatúrákban, sikeres 18. századi farmerként ábrázolják.

A tipikus angol embert szimbolizáló John Bull alakja először John Arbuthnot skót író "History of John Bull" című politikai szatírasorozatában jelent meg 1712-ben. Ezt követően karikatúra formájában is felbukkant a Punch magazin hasábjain 1762-ben. Általában testes férfiként frakkban, bricsesznadrágban, cilinderben és a brit zászlóból készült mellényben ábrázolják. Testmérete, nyilvánvalóan látható falánksága azt a kort jellemezte, amikor a rózsaszín, a jó húsban lévő arc, jelezte a jólétet, a kiváló egészséget. Gyakran szerepel mellette egy másik angol nemzeti jelkép, az angol bulldog. John Bull makacs, lobbanékony vérmérsékletű, de becsületes és gyakorlatias férfi, aki kitüntető figyelemben részesíti a lovakat, a kutyákat, a vidéki sportokat és nem utolsó sorban az angol sört.

Simonyi József (Nagykálló, 1771. március 18. – Arad, 1832. augusztus 23.) korának kimagasló hőse volt a nagykállói nemes hentesmester katonának szökött 16 éves fia, aki óbesterként (ezredes) kortársaitól és az utókortól a „legvitézebb magyar huszár“ címet érdemelte ki.

A fiatal Simon egy huszárhadnaggyal együtt utazott a postakocsin, akitől megtudta, hogy a Vérmezőn éppen huszárokat toboroznak. Alacsony termete ellenére ügyes lovaglásával megszerezte a toborzótiszt szimpátiáját és besorozták az ezredbe.

1788-ban beállt a Wurmser-huszárok közé. Az utolsó török háborúban, Pancsovánál esett át a tűzkeresztségen, a hadjáratot alkáplári rangban, arcán tiszteletet parancsoló sebhellyel fejezte be. A napóleoni háborúkban, rendre kitüntette magát, őrmester, hadnagy, főhadnaggyá lépett elő. Katonai karrierje meredeken ívelt felfelé: a Plankenstein-huszárokhoz került, 1802-ben megkapta a Mária Terézia-rendet, két évvel később a bárói rangot, a "nemesebb" Simonyi nevet és a vitézvári előnevet, az 1807-es budai országgyűlésen már főrendként vehetett részt. Az 1809-es hadjáratban a fővezér Károly főherceg szeme láttára tüntette ki magát, s még a csatatéren őrnaggyá nevezték ki. Pár héttel később, a wagrami csatában vitte végbe legnevezetesebb haditettét: a sereg visszavonulását fedezve 30 ezer franciával szemben hat ágyúval, egy zászlóalj gyalogsággal és egy század huszárral órákig tartotta a Thaya folyó hídját. Simonyi a védelem abbahagyására érkező parancsokat sorozatosan visszautasította, végül a hidat felgyújtotta és a lángok között, kézitusa közepette vonult vissza, elvágva az ellenség elől a továbbhaladás útját.

1813-ban a kulmi ütközet után alezredessé léptették elő, a lipcsei csata után már ezredes és ezredparancsnok volt, ekkoriban kapitányként alatta szolgált Széchenyi István gróf is.

A 45 éves óbesterre csak úgy záporoztak a kitüntetések és kegyek, feleségül vette egy tábornok gazdag lányát és fényesen élt a hozományból. Bécsben, Nagyváradon, Debrecenben, Galíciában állomásozott, birtokot szerzett és megíratta életrajzát. Simonyi azonban a békeidőkben nem találta a helyét. Képzettségének hiányát indokolatlan szigorral, olykor kegyetlenkedéssel pótolta. A túlkapások híre felszivárgott Bécsbe, 1828-ban felfüggesztették ezredparancsnoki beosztásából, 1830-ban két év várfogságra ítélték, emellett elvesztette rangját, bárói címét, összes érdemjelét és méltóságát. Kegyelmi kérvényét elutasították, így a megtört, megalázott Simonyi 1831-ben bevonult az aradi várbörtönbe, 1832. augusztus 23-án meghalt.

Ebből az időből származik egy régi huszárnóta, amelyhez hozzátartozik az öntudatos, magabízó hetykeség.

Édesanyám ki a huszár, ha én nem,

Ki nyergeli fel a lovát, ha én nem.

Felnyergelem aranyszőrű lovamat, lovamat, de lovamat,

Lerúgatom véle a csillagokat.

Házunk előtt kedves édesanyám mennek el a huszárok,

Édesanyám én is közéjük állok.

Én leszek az első század szakaszvezető,

Nem a világ ez a három esztendő.