„Pálinka, szerelmem, légy az enyém!”
A Magna Cum Laude slágere 2009-ben született, azóta ugyanolyan népszerűségnek örvend, mint daluk tárgya a Pálinka. A vidéki emberek napindító szíverősítője az elmúlt évek alatt óriási közkedveltségnek örvend, minőségi, tiszta, gyümölcsösös zamatával a fiatal korosztályt is magához ragadta. Mindamellett a törvényi szabályozás okán eredetvédett hungarikummá is vált, tehát az egyik értékes, speciális termékünkről van szó, melyet magyar földön, magyar módon állítunk elő.
Egy magyaros környezetben, a Régi Posta Étteremben meg is kóstolhatják az isteni „folyékony királynőt”.
Gábor Tamás üzletvezető tájékoztatott bennünket a pálinka fogyasztás módjáról.
A védelem országunk egyes tájegységeinek első osztályú gyümölcseinek feldolgozására vonatkozik, egy rögzített technológia felhasználásával, az adott földrajzi területen, ami a minőséggarantálás legkézenfekvőbb módja. Jelenleg nyolc pálinka élvez eredetvédettséget: a Békési szilva-, a Göcseji körte-, a Gönci barack-, a Kecskeméti barack-, a Pannonhalmi törköly-, a Szabolcsi alma-, a Szatmári szilva- és az Újfehértói meggypálinka.
„A pálinkafogyasztásnak meg vannak a maga szabályai. Azzal mindenki tisztában van, hogy a különböző borokat eltérő pohárban szervírozzák, az is természetes, hogy a konyakot és a whisky-t is a saját poharában szolgálják fel. Mára már az is magától értetődő, hogy a pálinkának talpas tulipános pohara van. Az alsó öblös rész középre irányítja az illatokat, a felső kinyíló rész pedig ezt a koncentrálódott illatot jutatja a fogyasztó felé”- mondta Tamás.
|
Erre azért van szükség, mert a pálinkát kis mennyiségben isszuk, és ennek a mennyiségnek elegendőnek kell lennie arra, hogy az ital elénk tárja értékeit. Az üzletvezető arra is felhívja a figyelmet, hogy helytelenül cselekszenek azok, akik a hűtőből poharazzák a pálinkát, így ugyanis nem adja ki ízét, zamatát, finom aromáját. „A másik hibás szokás az, ha egy hajtásra „élvezzük” a nedüt, csak apró kortyokban, szobahőmérsékleten szabad” – figyelmeztetett.
„A pálinka tiszta és gyümölcsös, le kell nyelni és csak önmagához mérik, ellentétben a borral. A minőségi ital kezünkre csepegtetve gyümölcsös illattal szolgál. A szárazpróba másik módszere, ha az üres pohárból 5-10 perc elteltével kellemes lekváros illatot érzünk, biztosak lehetünk benne, hogy igazi hungarikumot fogyasztottunk” – részletezte az üzletvezető.
„A Régi Posta Étteremben kitűnő pálinkákat kínálunk vendégeinknek, akik még nem ismerik ezeket a kiválóságokat két centeket kóstolva 8-9 féle íz közötti finom különbségeket fedezhetik fel” – bíztatott Tamás.
A pálinka étkezés előtt és étkezés után is jótékony élettani hatásokkal bír: emésztést javító, stressz oldó, a vér koleszterin tartalmát és szív és érrendszeri betegségek kialakulását is csökkenti, no meg látványban is gazdag, mint például a bordó színű Újfehértói Fürtös Meggypálinka.
„A Gönczi barack pálinka selymes ízű, friss aromája tökéletes választás a rostonsült csirkemell barackkal, sajttal pirítva aszalt szilvamártással, krokettel fogásunkhoz, specialitásunkhoz - szalonna ködmönbe tekert pulykasült lilahagymás körteraguval, burgonyapürével – a Panyolai vilmoskörte jól illik. A hagyományos ízeket kedvelők mellett az ínyencek is megtalálják a nyelvükre valót” – ajánlotta figyelmünkbe Gábor Tamás.
Az Üzletvezető tapasztalata szerint a pálinka egyfajta különlegességet jelent, míg sört és bort az emberek mindennap fogyasztanak, addig a pálinkaiváshoz esemény, de legalább egy jó baráti társaság szükséges, de okot mindig lehet találni…
(2013-02-25)
-eSBé-