Kézműves pizzák a Csokonai Étteremből

A kézműves termékek hagyományos technológiával, magas minőségi elvárásoknak megfelelve és nem tömegesen előállítva készülnek. Egy ilyen „vállalkozásba” kezdett a Csokonai Étterem. A kiváló minőségű alapanyagok adottak voltak, a hozzáértő kéz szintén, a kósolók pozitívan nyilatkoztak az olasz tésztáról, így nem volt kérdés a vezetőség számára: étlapra vette a kézműves pizzákat.  Molnár Zsolt séf-helyettessel beszélgettem a tavaszi újdonságról.

 

Aligha van olyan ember, aki elutasítana egy melegen gőzölgő, látványra gyönyörű, ízre pedig fenséges pizzát. A széles választékból megtalálják forrásaikat a vastag tésztán bőséges feltétet kedvelők, és a vékony, roppanós szélű, néhány karakteres rávalóval szimpatizálók is. A Csokonai Étteremben egyértelműen az utóbbit kínálják, az ínyencek nagy örömére.

 

„A pizzák étlapra kerülését előkészítő munka előzte meg. Ugyan én már dolgoztam korábban is pizzákkal, ennek ellenére 1,5-2 hétig kísérleteztünk a tökéletes Csokonai lepény megalkotásáért. Feltétként a kifogástalan minőségű alapanyagainkat használtuk természetesen, melyek többsége már a konyhánk polcain sorakozott. Ezt követően 15 pizzaszerető kritikus véleményét hallgattuk meg. A pozitív visszajelzések hatására az étlap frisssítéssel egyidőben az olasz tészta is színesíti választékunkat.” – mesélte Zsolt.

 

Al capone

 

Kezdetben a pizza a szegények eledelének számított, a 14-15. században azonban már az arisztokraták és királyok ízlését is meghódította. Nem véletlenül, hiszen a fenséges falatok mindenkit elcsábítanak. S mitől fejedelmi egy étel? A nyersanyag, az elkészítési mód és a szakértő kezek egyértelműen befolyásolják a végeredményt.

 

Szicíliai

 

„A tésztát 3 féle lisztből állítjuk össze, saját kézzel dagasztjuk, formázzuk 32 centiméteresre. A paradicsomszósz csakis tartósítószermentes lehet, minimális fűszerezéssel. Csak a legszükségesebb mértékben használunk zöld ízesítőket, szeretnénk, ha a nyersanyagok valódi, igazi ízét kóstolhatná a kedves vendég. A feltétek java részét kézműves kisüzemből szerezzük be az ország határain túlról. Többek között a mozzarella, philadelphia jellegű sajtok, a sonka, a szalámi hamisítatlan házi finomságok, melyek remekül érvényesülnek pizzáinkon. Választékunkban a hagyományos – Margaréta, Négysajtos stb. -, valamint fantázianevekre hallgató kerek lepény is helyet kapott – Lakoma, Al Capone, Gina. Összeállításuknál törekedtünk az olasz, magyar ízvilág, valamint a közízlés és az egyediség megjelenítésére.” – részletezte a séf-helyettes.

 

 

Barátokkal, családdal vagy munkatársakkal a Csokonai Étterem látványterasza ideális helyszín megkóstolni egy melegen gőzölgő, látványra gyönyörű, ízre pedig fenséges pizzát.

 

-eSBé-

 

Az a cikk legalább 2 éve nem frissült. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics