Nyári táborozás a Paripa Csárdában

.

Az időjárás kissé felborult: a tél túlságosan hosszú volt, a tavasz kimaradt, a nyár pedig a vártnál korábban érkezett. Örülünk a napsütésnek, végre kimozdulhatunk otthonról, és a jó idő azt is jelzi, hogy az iskolákban a tanév végéhez közeledünk. A gyerekek már számolják a heteket, a szülők pedig azon gondolkoznak, hogyan oldják meg csemetéjük felügyeletét a hosszú szünetben. Most ehhez adunk egy tippet.

 

Ahogy a nagyok elfáradnak a munkában, úgy a kicsik is a tanulásban. Teljesen jogos, hogy ők is „szabira mennek”, de sok szülőnek gondot okoz, hogy a több hetes vakáció alatt ki vigyázzon a gyerekre? Szerencsés helyzetben a nagyszülők besegítenek, vagy van elég tartogatott szabadság, amit apa és anya külön vesz ki, esetleg beiktatnak egy tábort is, ahol a csemete jól érzi magát, és a játékos szórakozás közepette észre sem veszi, hogy új ismeretekre tesz szert. A Paripa Csárda nyári tábora pontosan ilyen. Elég csak átfutni a plakátot, van itt minden, ami az apróságok érdeklődését felkelti: szín – és bábművészet, cserkész-foglalkozás, vízi-világ vizsgálat, állatmenhely látogatás, madarászat, lövészet, íjászat, mézeskalácsütés és természetesen a lovak, mert a vendéglátóhelyhez szervesen hozzátartoznak a négylábúak.  A hét ló - Vihar, Vezér, Rudi, Szonja, Huncutka, Konyár, Fanni – minden bizonnyal már nagyon várja a lurkókat, mert látogatásukkor teljes kényeztetésben részesülnek.

 

 

A szervező – aki egyébként nagy természetrajongó - már 14 éve foglalkozik táboroztatással, így tapasztalatból tudja, mire van szüksége a gyerekeknek. Nyugodt szívvel engedhetik el szemük fényét a nyári táborba, mely 2013. június 17. és augusztus 30. között kerül megrendezésre, az ára pedig 16.500 Ft/fő/hét, ami az előző évekhez képest olcsóbb és 3 napi étkezést tartalmaz (reggeli, ebéd, uzsonna), valamint buszjegyet (1.500 Ft.)

 

 

(2013-04-27)

-Nitta-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics