A zölségek királyát tálalják a Play Pub House-ban

Szezonja nagyon rövid, termesztése pedig igen sok türelmet és gondoskodást igényel, míg a magból, harmadik évre sípokat vághatunk az asztalra, csakis kézzel.  A zöldségek között luxuscikknek számító spárga édeskés illatával, karcsú alakjával hívja fel magára a figyelmet. A Play Pub House ifjú séfjének azonban már évekkel ezelőtt felkeltette érdeklődését ez az elegáns zöldség, ebben az évben pedig újra fehér és zöld csírág ízekkel teszik változatosabbá az ételkínálatot május 10-24-e között.

 

A spárgából mindenféle ételt lehet készíteni és gyakorlatilag minden formában különleges ízélményhez jutattja fogyaszóját. Azonban előkészítése sokaknak fejtörét okoz, így bele sem vágnak. Ha Ön is szemezget már egy ideje az elkészítésével, de még nem szánta rá magát, akkor gyűjtsön tapasztalatot a Play Pub House Spárga heteinek keretében, kóstolhatja levesben, salátába rejtve, hússal összeadva.

 

A blansírozott spárga Corn flakes bundában sült csirkemell szeletek mellett foglal helyet balzsamecetes eper társaságában. Nagy Csaba séf elárulta, hogy az élénk szín és a roppanósság megtartása érdekében kell ezt az eljárást alkalmazni, azaz a forrásban lévő kicsit sós, citromos vízbe pottyantott spárgát néhány perc eltelte után jeges vízbe kell át helyezni. Tálalás előtt vajon forgatja meg a zamatok kiemelése érdekében a népies nevén nyúlárnyéknak is nevezett zöldséget.

 

 

Kevesen tudják, hogy a fehér spárgát a föld alól, míg a zöld spárgát a felszínről szüretelik, sőt létezik lila színű változat is. A konyhafőnök által készített salátába az előbbi kettő kerül, piros retekkel, friss zöldségekkel, rukkolával, igazi tavaszi színpompát elénk tárva a tányéron. A zöldek közé fűszeres csirkemell csíkokat rejt, a fogás tetejét balzsamecettel permetezi és étcsokis almaszirommal ékesíti.

 

A tejszínes leves alapanyagát természetesen spárgatisztítóval készítik elő, merthogy van ám ilyen is. A fentebb már említett eljárás után turmixolják, szűrik a csírágot, hogy selymesen csiklandozza ízlelőbimbóinkat. A levest tökmagolaj pöttyökkel díszítik és pirítósra olvasztott kéksajttal emelik ki a kanalaznivaló lágyságát.

 

A Spárga hét következő fogásának különlegességét a házilag gyúrt, nyújtott tészta adja, mely diszkréten simul össze a tejszínes-spárgás raguval. Szervírozáskor füstölt lazaccal és parmezánnal terítik meg a kiváló pappardelle tésztaételt.

 

A tökéletes bundázott hús borjúból készül, vajban van kisütve és burgonyával tálalják. A borjú bécsit a Play Pub House-ban újhagymával szórt ecetes krumplival álmodta össze a séf, spárgadarabokkal gazdagítva.

 

Próbálják ki ezt a hazai, üdvözítően egészséges szezonális zöldséget.

 

-eSBé-

 

Az a cikk legalább 2 éve nem frissült. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics