Kéthetente szerdán…

A gasztronómiában találunk jó néhány megosztó alapanyagot, melyet az ember vagy szeret, vagy kifejezetten távol tartja magát tőle, legfőképp a konyhájától. Az biztos velük kapcsolatban, hogy köztes állapot nincs. Ilyen nyersanyagok a köröm és a pacal is. Viszonylag kevés számú imádói hiányolják a családi asztalról, gyűlölői látványától és szagától – bocsánat, illatától – világ végéig szaladnának. Jó hír ezen ételek rajongóinak, hogy minden második héten szerdán a Viktória Étteremben megtalálják a kedvenc fogásukat, mert ilyenkor az a’la carte étlap mellett köröm- és pacal pörkölttel is várják a vendégeket.

 

A pörköltfélék talán a legjellemzőbb magyar ételek. Csaknem minden húsféle alkalmas erre a célra - sertés, marha, szárnyasok, borjú, vaddisznó -, de a pacal, a kakastaréj, valamint a gomba is megszokott alapanyag hazánkban. A magyar konyha a fűszerezés mellett, az elkészítés módjával is emeli az ételek ízhatását. Erre a legjellemzőbb a pörkölt példája. Az igazi mindig rövid lében fedő alatt, szinte csak a saját zsírjában párolva, pörkölve készül. Innen ered elnevezése is. Eme pörkölt, és paprikás ételeink alapja az olvasztott sertészsírban pirított hagyma, fűszerpaprikával keverve. A sertészsír azért a legmegfelelőbb, mert kellő hőfokra hevítve a legjobban kioldja a hagyma illóolaját.

 

„A 80-as évektől kezdve jellemzően svédasztalos rendezvényeket bonyolítottunk, az egytálételek háttérbe szorultak, ezt a tendenciát akartuk megtörni a köröm-, és pacalpörkölt kínálatunkkal. Kéthetente szerdán főzzük ezeket a magyaros ételeket, a vendégek így nem unnak rá, sőt, kifejezetten várják. Továbbá azt tapasztaltuk, hogy a háziasszonyok meglehetősen ritkán készítik el.” – mondta Vajda József tulajdonos-üzletvezető.

 

 

Az enyves, sűrű és ragadós levű körömpörköltnek nem igazán létezik kulturált fogyasztási módja, talán ezért is lelhető fel kevés étlapon. „Van olyan vendégük, aki felköti a partedlit, és jóízűen, kézzel, adott esetben köret nélkül, friss kenyérrel eszi. Én nagyon örülök, hogy megengedik maguknak a kés és a villa mellőzését, mert ez azt jelenti számomra, hogy a Viktória Étteremben otthonosan érzik magukat. A finom falatok után visszamaradt nyomok eltüntetésére citromos-limos folyadékkal átitatott kendőt adunk.” – részletezte Vajda Úr.

 

Aki a hagyományos falatokat, és a kézzel evést nem veti meg, mindenképp kóstolja meg a Viktória Étterem köröm- és pacalpörköltjét.

 

(2013-01-24)

-eSBé-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics