Múltidéző hangulat a Flaskában

Modern és pezsgő nagyvárosunkban van egy olyan vendéglátóhely, ahová betévedve a múlt egy darabkája tárul elénk. A Flaska ajtaján belépve a kintihez képest teljesen más világba csöppenünk, kissé olyan, mintha megállna az idő, ami köszönhető a berendezésnek, a 27 éve ott dolgozó személyzetnek, továbbá azoknak az ételeknek, melyek népszerűségük miatt nyitás óta az étlapon szerepelnek.

 

A Flaska német sörözőként 1986. augusztus 20-án nyitott meg, majd az igényeknek eleget téve 2004-ben a bajor hangulatot felváltotta az autentikus magyar atmoszféra. Az enteriör kialakításában a Déri Múzeum munkatársai segítettek, az új magyar étlap összeállításában pedig Dudoma Istvánné Ica konyhafőnök, aki két másik kollégájával a kezdetek óta itt dolgozik. Mint minden váltáshoz, ehhez is hozzá kellett szokniuk a törzsvendégeknek, de az idő azt igazolta, hogy mindez sikeres lépés volt. A magyar étlaphoz mindenesetre tökéletesen passzol a belső kialakítás.

De mitől tekintünk egy étlapot hazainak? Melyek azok a jellemzők, amik konyhánk nemzeti jellegét adják? Tusor András Gasztronómia című művében az alábbi felsorolást közli:

• a sertészsír, a vöröshagyma és a fűszerpaprika együttes használata

• a sertéshús és sertészsír domináns alkalmazása

• a tejföl nagymértékű felhasználása

• sajátos ételkészítési módok (pörköltalap készítés, pirítva párolás, rántással sűrítés)

• sajátos fűszerezési eljárások

• magas szénhidráttartalmú köretek és főzelékek fogyasztása

 

 

A Flaska étlapja teljesen megfelel a felsorolásnak, ezért a tulajdonos jogosan gondolta úgy, hogy a fogások ízvilágához magyaros berendezés dukál, így gyűjteni kezdte a régi idők használati tárgyait. Van itt minden, ami ahhoz szükséges, hogy időutazásban részesüljünk: szenes vasaló, kancsók, húsdaráló, kávéőrlő, boroshordó „Tokaj 1914” felirattal, italos üvegek, kulacs, teknő. A falon régi órák, kézzel festett mázas cseréptányérok, a népi életet bemutató barna keretes képek találhatóak. A bejárat közelében egy kemence áll, mely előtt fa van, körülötte pedig fellelhetőek a sütés-főzés segédeszközei, a régmúlt idők háziasszonyainak mindennapi használati tárgyai: lapát, nyújtófa, vágódeszka, fakanalak, szita, kuglófforma stb.. Mindezeket csak színesíti a hófehér falhoz remekül illő sötétbarna székek (piros - fehér - zöld színű szőttesekkel borítva), asztalok, azokhoz passzoló fehér abrosz, piros asztalközéppel, rajta a gyertya. Ha pedig mindez még nem lenne elég, a kiadó pult felett egy hortobágyi szürke marha feje és méretes szarva díszeleg, a vendégek nagy örömére, mert rendszeresen kattognak a fényképezőgépek; szeretik megörökíteni a különleges látványt. De mást is kedvelnek. A palóclevest, a bablevest, a csülköt Pékné módra, illetve a „Túróci” recept szerint készített csülökmetéltet juhsajttal pirítva népszerűségük miatt már ’86 óta kínálják a vendégeknek.

 

 

 

 

A hazai ízek otthonában a magyar vendéglátás hagyományait követik, a magyar ízlést, evési - ivási szokást kívánják kiszolgálni és úgy tűnik, mindezt sikeresen, mert az ott folyó szorgos munkát a szakma is elismerte azzal, hogy 2005-ben megkapta az ÉV ÜZLETE címet. A dolgozók remélik, hogy akár itt él, akár látogatóban jár náluk valaki, a Flaska ízei, hangulata, a felszolgálók szívélyessége hozzájárulnak egy csipetnyit ahhoz, hogy itt – otthon legyen.

 

forrás: mindmegette.hu

 

(2013-06-14)

-Nitta-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics