Vegyük célba a debreceni éttermek teraszait
Sok munkával és kitartással feljebb lehet lépni azon a bizonyos ranglétrán, de ha állandóan csak dolgozunk, hol marad a kikapcsolódás? Igenis szüksége van a szervezetnek arra, hogy néha megpihenjünk, a lelkünknek pedig arra, hogy barátokkal, ismerősökkel beszélgessünk. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Debrecenben több terasszal is rendelkező vendéglátóhely található, melyek kitűnőek alkalmasak arra, hogy jó társaságban, finom ételek és italok elfogyasztása közben levezessük a stresszt és feltöltődjünk a friss levegőn.
Reggelente nehezen szedjük össze a családot, a legkisebbet a bölcsibe, a nagyobbat az oviba, a harmadikat a suliba visszük el, aztán irány a munkahely. Jön az egész napos robot, délután begyűjtjük a gyerekeket, bevásárlás, tanulás az iskolással, vacsoráztatás, fürdetés és késő este megkönnyebbülten zuhanunk az ágyba azzal az érzéssel, hogy végre vége... Másnap persze minden kezdődik előröl. Ismerős? Nem könnyű összeegyeztetni a munkát a családdal, és élni úgy, hogy közben a számunkra fontos emberek is helyet kapjanak, akár a mindennapokban is. Mostanában az internet a közösségi élet színhelye: dobunk egy idézetes, zenélős képeslapot szülinapra, névnapra, üzeneteket váltunk, képeket lájkolunk… Pedig mennyivel jobb lenne, ha személyesen köszöntenénk fel egymást, mondanánk el bánatunkat, örömünket, és vidám sztorizgatás közepette közösesen néznénk meg az esküvőről, a külföldi nyaralásról vagy éppen az új családtagról készült fényképeket.
Garda Étterem | Calico Jack Pub |
Valóban igényel némi szervezést, de kell, hogy időt szakítsunk a barátokra, ismerősökre, mert egy-egy kibeszélős este csodákra képes, ezért most mindenkit arra bátorítunk, hogy kapja elő a határidőnaplóját, egyeztessen a résztvevőkkel és vegyék célba a debreceni éttermek teraszait. Élvezzék a kellemes, már-már nyárias levegőt, hagyják, hogy a gondok helyét az élet apró örömei vegyék át, és kóstolják meg az adott hely specialitásait. Melyek ez?
Belga Étterem | Melange Kávéház |
A Belga Étterem és Sörözőben természetesen a belga sört ajánljuk sörgömbből vagy -zsiráfból, a Calico Jack Pubban a haltálat, míg a Garda Pizzéria és Étteremben Risztov Évi salátáját.
A Melange Kávéházban limonádét, a Régi Vigadóban fagyi kelyhet rendeljenek, mert kiválóan hűsít a melegben.
John Bull Pub | Régi Vigadó Étterem |
A Play Pub House-ban a kalácsmorzsába forgatott, vaníliás fahéjas tejföllel tálalt citromos túrógombócot, a Pálma Étteremben a steaket, a Régi Posta Étterem és Fogadóban a Postamesterné kedvenc levesét (tejszínes tárkonyos pulykaragu leves) válasszák az étlapról.
Pálma Étterem | Play Pub House |
A Viktória Étteremben különleges ízűek a flambírozott ételek, a John Bull Pubban pedig nyerő párosítás a tatárbeefsteak John bull lager sörrel megkoronázva.
Régi Posta Étterem | Viktória Étterem |
(2013-05-03)
-Nitta-
kapcsolódó cikkek
- Paleósok és a koktélok
- Mire iszunk március 17-én a Pálmában?
- Boldog Nőnapot!
- Valentin-nap és Torkos Csütörtök a Barabás étteremben
- Helló Február!
- Itt a nagy falatozások időszaka – kóstoljon a Régi Vigadóban
- A múlt és a jelen találkozása a Malom Étterem és Hotelben
- Debreceni Szilveszter 2014
- Napjaink ételei a Honfoglaló Étteremben
- Újborköszöntők és libavacsorák - Márton napi lakomák