Zamatos, krémes, bársonyos - ilyen egy igazi profi főzete

Egy csésze jó kávé mellett megpihenni, barátokkal találkozni vagy üzleti megbeszéléseket bonyolítani igazán üdítő érzés. Az emberek többsége az egész világon szereti, naponta többször is fogyasztja élénkítő hatása, kellemes íze és aromája miatt. S van egy hely a belvárosban, ahol a valódi olasz kávét mosolygós, kedves hölgy készíti szakavatott, odaadó kézzel – ami mindenképp egyik lényeges összetevője a kiváló feketének.

 

Rendkívül barátságtalan, hideg csütörtöki napon a Belga Étterembe tartottam Villásné Ágoston Anikóhoz, s közben pedig arra gondoltam, milyen kellemes lesz beszélgetésünk forró tárgyát a kezemben tartani, érezni, hogy az ital melege átjárja meghűlt ujjaimat, mozgásba hozza elmém.

 

Azonos időben érkeztünk meg Ancsával az étterembe, nyitás előtt hatvan perccel. Pillanatok alatt átöltözött, egyik kezével már neki is látott az előző esti rendezvényen felgyülemlett poharak elpakolásának, a másikkal pedig előkapta a bemutatásra váró kávékülönlegesség hozzávalóit. Mindezt olyan rutinosan, könnyedén és gyorsan tette, hogy csak éppen elő tudtam venni a jegyzeteimet, s már felém fordulva így szólt. Bora-Bora Cafe-t fogunk készíteni. Az egyik vendégünk segítségével alkottuk meg ezt a kávékülönlegességet, mellyel az volt a célunk, hogy a hozzánk betérőket olyan kávéféleséggel örvendeztessük meg, amit más vendéglátóhelyen nem találnak meg. Az italnak mutatósnak, finomnak, koffeint tartalmazónak kellett lennie. Sikerült, nagyon szeretik. Közben bekapcsolta a gépet, előkészítette a hozzávalókat, én pedig elfoglaltam állásomat, hogy fényképek formájában dokumentáljam az eseményeket.

 

 

 

A pohár aljára csoki öntetet csorgatunk, majd hideg, 3,6 %-os zsírtartalmú tejből kemény habot készítünk, ami meghatározza a kávékülönlegesség ízvilágát. Ezt követően lefőzzük a segafredo extra strong-ját és a csoki, valamint a tejhab közzé „varázsoljuk”. A tetejére tejszínhabot nyomunk, forró csoki porral és csokoládé reszelékkel megszórjuk, segafredos kakaóba mártott mandulával kínáljuk.

 

A gyakorlott kezek oly sebességgel összerakták a csíkos „energiaforrást”, hogy egyéb információk megtudakolására semmi esélyem nem volt, csak a fotózásra figyeltem. Érzékszerveim viszont nem kapcsoltak ki, éreztem a friss koffein illatát, hallottam a tejhab tömörítésének hangos dübögését, a tejszín spray ismerős hangját. Minthogy elkészült a csodás olasz, gyorsan kattintottam párat, visszamentem a pulthoz és faggatózni kezdem Ancsáról, és persze a kávékészítés tudományáról.

 

Mosolyogva kezdte: Már húsz éve főzök kávékat, tizenegy éve a Belgában, már csukott szemmel is tudom hova nyúljak. Dinamikusan, őszinteséget sugározva folytatta: Ugyan több szakmám is van, de a vendéglátást szeretem, egyszerűen nem tudok belefásulni. Imádom a kiszolgálást, a koktélokat, az embereket. Mindegy milyen személlyel kerülök kapcsolatba, mindenkivel megtalálom a közös hangot, mindenkit szívesen meghallgatok, néhány kedves, együtt érző szó csodákra képes…

 

 

 

Közben arra lettem figyelmes, hogy saját reggeli élénkítőjét is elkészítette, amiért természetesen rajong, és elsősorban az ízéért, pici tejjel fogyaszt, hogy a nedű karakteres aromáját lágyítsa. Újra elővettem a fényképezőt, majd megragadtam az alkalmat, hogy a kávézás közben megtudjam, mi a kifogástalan fekete titka.

 

 

Igazán zamatos esszpreszóhoz 7 gramm tökéletes minőségű őrlemény, nagynyomású, rendszeresen szervízelt gép és hozzáértő kezek szükségesek. Az Ancsáé kétség kívül az, munkája során több tízezer italt lefőzött, elvégezte a kávé márka barista képzését, több száz különlegességet megálmodott. Az éttermi kávé jobb, mint az otthoni. A professzionális gép miatt krémesebb, illetve az általunk használt Segafredo Extra Strong őrleményt kereskedelmi forgalomban nem lehet kapni, no meg a feeling! Hosszú beszélgetések, családi rendezvények elmaradhatatlan eleme a frissen gőzölgő kávé, ami egyébként ízesítők nélkül is csodálatos. Olyannyira nagyszerű a Belga kávé, hogy Törőcsik Mari rendszeresen a miénket válassza, ha a városban van. Azt mondja a végtelenül kedves és közvetlen színművésznő, hogy sehol nem készítenek ilyen eszményi kávét Debrecenben. Ez nagy elismerés számomra.

 

Én a Bora-Bora kávékülönlegesség utolsó cseppjeit ittam, Ancsa közben előkészült a nyitásra, s hamarosan az első vendégek is betoppantak nagykabátban, esernyővel a kezükben. Konstatáltam, hogy az időjárás szörnyű, és megjegyeztem: ilyen időben mindenki meleg italra vágyik… Így van, sokan választják a forró csokit és a marokkói varázslatot. Az utóbbi tüzes ital forrázott mentalevélből készül mézzel, és citrommal. A munkáját szenvedélyesen végző, beszédes pultos hölgy a következő kérdésemet megelőzve kijelentette, hogy csinál egyet-egyet, mert annyira finomak és gusztusosak, hogy aki még nem kóstolta, azoknak mindenképpen látniuk kell. Pár perc múlva készen állt a zöldellő varázslat és a habos, barna csoki a fotózásra.

 

 

A gőzölgő menta teának nem tudtam ellenállni, s miközben fantasztikusan természetes ízét kortyolgattam, feltettem utolsó kérdésemet: Kinek főzne a Belga vendégein kívül még kávét? Elismert szakembernek, hogy megmutassam kiváló olasz feketét tudok készíteni.

 

Jó érzéssel hagytam el az éttermet, nemcsak azért, mert isteni olasz kávékülönlegesség zamatát tapasztalhattam meg, de Anikó személyében munkáját lelkesen, odaadóan végző hölgyet ismerhettem meg, akit a jövőben biztosan felkeresek majd.

 

(2013-04-02)

-eSBé-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics