A gasztronómia betölti egész életét

 

.

Gálik Judit kapcsolata a gasztronómiával valamikor a szülőházban indult, amikor már Anya főztje nem elégítette ki kíváncsiságát. Érdeklődése tovább fokozódott étterem látogatásai, utazásai, saját kezűleg előállított ételei, majd szakmabeliek támogatása révén.

Szerencsésnek vallja magát, hogy viszonylag rövid időn belül a gasztronómiai élet részese lehet.

 

Bár felmenői között több pedagógus is volt, s ő maga is a tanári pályát képzelte el hivatásának az egyetem megkezdésekor,  az iskola elvégzése után a szakácsművészethez való vonzódása más irányba terelte a Barabás Étterem jelenlegi üzletvezetőjét.

A gasztronómiai világ akkor nyílt meg számára, amikor megismerte férjét, akivel gyakran jártak éttermekbe új ételek, új ízek felfedezése céljából, majd odáig jutottak, hogy séfekhez ragaszkodtak, követték a szakácsot. A bizsergés, a szűni nem akaró érdeklődés az ételek iránt egy franciaországi út is alátámasztotta. A csiga, a csodás francia ételek, a zöldséges lepények, desszertek kóstolása után konstatálta, hogy neki bizony francia gyomra van. Olyannyira magával ragadta a francia konyha, hogy elkezdte fotózni az ételeket.

Tanulmányainak befejezését követően a megélhetést biztosító munkakeresés időszakában főzött, majd’ mindennap újabb, különleges fogásokkal lepte meg férjét. Idegen nyelű folyóiratokból merített ötleteket, francia receptek kipróbálására érzett késztetést. A sikeresen és sikertelenül elkészített fogásokat „papírra vetette”, úgy vélte segítséget adhat ismerős nőknek, anyáknak pikk-pakk ételek tálalásában, így megkezdte blogjának vezetését és az elkészült otthoni művek fotózását.

 

 

Az ideális állás csak nem akart jönni, s mivel a tétlenség nem az Ő asztala, szerelemből a néhai Gusta Bisztró és a Muslinca Borbárban vállalt feladatokat. Segédkezett a séf (Gyöngyösi János) ötleteinek megvalósításában, a bisztró rendezvényein, valamint marketing teendőket látott el, fotózott, fizettség nélkül. Pénzt ugyan nem keresett, de közelebb került a tűzhöz, megismerte a szakmabelieket, a vendéglátást, boldog volt, hogy tanulhatott.

Néhány hónap múlva csörrent meg a telefon, s Kiss Gyula (www.hejszakacsok.hu) feltette a kérdést: lenne e kedve a Debreceni Éttermek portál beindítására, munkabérért? Judit örömmel vállalta, hisz azonosulni tudott DÉ küldetésével, miszerint a vendégek előtt ki kell csapni az éttermek lengőajtóit.

Kiss Gyula szakáccsal megkezdték a munkát. Éttermeket, gasztrofesztiválokat látogattak, sokat beszélgettek a szakmáról, s Judit szívta magába a tudást, elraktározta a tapasztalatokat, élményeket, szakirodalommal bővítette házi könyvtárát.

 

 

Életének következő állomása már a Barabás Étterem üzletvezetői munkaköre volt. Barabás Zoltán tulajdonos meglátta benne a szenvedélyt, a tenni-, és a fejlődni vágyást. Az első 4 hónap 12-14 órás munkanapokkal telt, be kellett illeszkedni egy sok éves tapasztalattal bíró csapatba, tanulni és figyelni kellett úgy, hogy az étterem vezetése az Ő felelőssége volt. Mára már rugalmasan, rutinnal veszi az akadályokat. Magabiztosan állítja össze a napi menüt, szervezi a rendezvényeket, kommunikálja az éttermet a vendégek irányába, irányítja a személyzetet, biztosítja a vendéglátóegység szabályszerű működését.

Judit tematikus eseményeket kedveli leginkább, a megyében csak a Barabás Étteremben futó vacsoraszínházat, borvacsorákat. Egy-egy ilyen alkalommal vagy étlapváltáskor a menü és a fogások összeállítása igazi csapatmunka, részt vesz benne tulajdonos, szakács, felszolgáló és természetesen az üzletvezető is. Azt vallja, hogy egy étterem sikeréhez a csapatmunkán kívül a bizalom és a tisztelet is hozzátartozik, erős kollektívát érez maga mögött, akik segítik és viszont is igaz.

 

Nagy Róbert séffel harmónikus és előretekintő kreatív munka folyik...

 

Ambíciózus személyiségét mutatja az örökös fejlődési vágy: elvégezte a vendéglátás-üzletvezető tanfolyamot, beíratkozott egy fotós iskolába, részt vesz a borkollégium előadásain mindez azért, hogy bizonyítson, részese legyen a vendéglátós szakma világának.

Fotóin keresztül megmutatja kik főznek ránk, az ételkészítés fázisait, a csodás tálalási módokat, és a Barabás Étterem adottságait. Ezek nemcsak egyszerű fotók, ezek „étvágygerjesztők”, melyek tapintatosan arra ösztönzik a vendéget, hogy elszakadjon az újházi tyúkhúsleves és pörkölt párosától és élvezzék az új gasztronómiai csodákat. Adott esetben próbáljanak ki egy céklalevest vagy egy tányér mentás karalábélevest, vagy szervezzék a családi eseményeket, üzleti tárgyalásokat a Barabás Étterembe.

 

Judit egész életét betölti a gasztronómia, szabadidejének java része is e köré szerveződik, és boldog hogy olyan párja van, aki társ a gasztronómiai felfedezésekben; és olyan barátai vannak, akikkel a beszélgetések, kóstolások, együtt munkálkodások felvillanyozzák és motiválják.

 

(2012-06-19)

-eSBé-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics