India közelebb van mint gondolná

Vannak éttermek, melyeket mindenekelőtt a tulajdonosuk neve fémjelez. Ilyen hely a belváros szűk utcájában a kulináris kalandokra vágyó étteremlátogatókat váró Kashmír Indiai Étterem is, melynek tulajdonos-séfje Steve Diwan. A vendéglátóhely hangulata, dekorációja, a légtérben terjengő illatok, mind azt sugallják, hogy egy más világba csöppentünk, egy különleges gasztronómiai kirándulás részesei lehetünk néhány óra erejéig. A pakisztáni születésű, Indiában nevelkedett, hazánkban tanulmányokat folytató Stevet kértem, hogy meséljen. Meséljen magáról, az étteremről, az indiai kultúráról, ételekről.

 

Steve, az öccsével – Allan Diwan – érkezett hazánkba 1998-ban. Mindketten tanulni jöttek, az ifjabb fivér orvosnak, Steve villamosmérnöknek készült, de a sors úgy hozta, hogy tanulmányait Pakisztánban fejezte be 2004-ben, mint informatikus. Ez idő alatt testvére, Allan, a medikusi könyvek mellett gasztronómiai témájú írások olvasására is időt szentelt. Az első adandó alkalommal élve a Szigetországba utazott, hogy az utóbbi időszakban érdeklődését nagyban felkeltő indiai ételkészítés gyakorlati mesterfogásait elsajátítsa. 2003-ban elérkezettnek tartotta az időt, hogy visszatérve Magyarországra megnyissa saját indiai büféjét, majd étteremét. Ezzel párhuzamosan, Steve utolsó éves volt az egyetemen, 2004-ben pedig anyagi ellenszolgáltatás nélkül beállt egy indiai étterem konyhájára dolgozni. Ez idő tájt Budapesten tudomásuk szerint 4 vagy 5 indiai étterem volt, Debrecenben egy sem. Steve vendéglátós pályafutása testvére budapesti Kama Sutra, aztán Kashmír indiai éttermében kezdődött. A helyet sok fővárosban és Debrecenben tanuló külföldi diák látogatta, így érettnek látták a helyzetet, hogy Steve 2006-ban megnyissa saját Kashmír Indiai Éttermét városunkban.

Eleinte túlnyomórészt az ázsiai tanulók érdeklődését keltette fel a számukra már megszokott ízvilág, de hamarosan a magyar vendégek körében is egyre népszerűbbé vált az első indiai étterem. Az kezdő lépésekben Stevet testvére, és a budapesti Kashmír Étterem szakácsai segítették. Az ételkínálatot hagyományos indiai és pakisztáni fogásokból állították össze, úgymint a tandoori csirke, vajas csirke, tikka, a tandoori kemencébe sütött kenyér és hús.

 

 

Steve tulajdonos-séf elmondta, hogy étlap választékuk az északi-indiai, és a perzsa, afgán hatást befogadó kashmíri konyha jegyeit viseli. Alapvetően fűszeres szószban készült húsfélékkel, tandúrban sült ételekkel, csonthéjasokkal, szárított gyümölcsökkel, vajjal és tejszínnel összeforrt ételekkel tűnik ki. Az egyedülálló ínycsiklandó étkeket Bécsből, Hamburgból beszerzett fűszerekkel, házi készítésű sajtból, túróból, masalából (szósz) és persze a legfrissebb alapanyagokból állítják össze. Kiemelte, hogy náluk igazi indiai ízekkel találkozhat a vendég, nincs „magyarosítás”, ragaszkodik az eredeti zamatokhoz. Az étterem nyitását követően évekig járt ki a vendégtérbe, hogy maga tájékoztassa a kíváncsi étkezőket az indiai „varázslatról”, kultúráról, mára már a személyzet is elég jó ismerője az indiai „titkoknak”.

„India hatalmas ország, minden második kilométer után más a dialektus, mások az ételek” – mondja Steve. Sokszínűsége azonban a vallási szokásokban is megmutatkozik, mely egyes húsfajták, vagy húsok mellőzését is jelenti egyben. Vannak, akik a szent állat, a marha húsát nem fogyasztják, a muzulmánok a disznóhústól tartják távol magukat, s a vegetáriánusok, akik csak növényi alapanyagokból készült fogásokkal táplálkoznak. „Éttermünkben mindenkinek van kínálat, figyelek, hogy senki ne sértődjön meg” – mondja tört magyarsággal.

 

 

Magyar vendégek is egyre nagyobb számban látogatják a Kashmír Éttermet, s állapítják meg, hogy az elfogyasztott étel jóval ízletesebb, mint az otthoni próbálkozásuk – mondta mosolyogva a tulajdonos. Előszeretettel kóstolják meg az internetről már ismert vörös lencse és zöldséglevest, vajas csirkét, currys ételeket, gulab jamunt.

„Az én kedvenc ételem a biryani rizs, lehet hússal és zöldséggel is készíteni, fűszerekkel van elkeverve.” Ezek után kíváncsi voltam vajon van e, olyan magyar étel, amit szívesen fogyaszt. Van: gulyásleves és pulykából vagy csirkéből készült töltött káposzta. A mi klasszikus karácsonyi ételünk…

Beszélgetésünk zárásaként Steve elárulta, hogy családi körben ünnepli a karácsonyt, s egyúttal Boldog Ünnepeket kíván az olvasóknak. 

 

(2012-12-19)

-eSBé-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics