Mennyit illik?
A borravalónak már a nevében is benne van, hogy borra való, tehát azért adják, hogy a pincér tudjon magának egy pohár, esetleg egy kancsó bort venni majd, a vendég egészségére ürítve a poharat, ily módon pihenje ki a munka fáradalmait. Tehát a borravaló egyfajta kis figyelmesség, köszönet azért a figyelemért, gondosságért, amellyel a megfizetett szolgáltatást végezték.
Ha a barátságos, segítőkész kiszolgálás emeli a vendég gasztronómiai élményszerzését természetes, hogy borravalóval honorálja a figyelmes, előzékeny kiszolgálást. Általánosságban elmondható, hogy a borravaló mértéke 10-15 %, hacsak ilyen tétel nem szerepel a számla végösszegében, persze ebben az esetben a szervízdíjat meg is lehet pótolni. Különösen akkor érzi kívánatosnak a vendég, ha a ruháján és a padlón landoló kávé, vagy ételfolt eltüntetésén a pincérrel együtt „dolgozik”.
Bárhogy is dönt a fogyasztó, illetlenség a zsebében csörgő aprópénzek átcsorgatása a felszolgáló kezébe, érdemes ügyelni arra, hogy az összeg vége kerek legyen, ilyenkor ildomos átlépni a felső határt, mintsem a borravaló-szabályzat kedvéért 100 forintot visszakérni.
A borravaló mértéke az alsó határ felé közeledik, ha a szolgáltatás minősége gyenge, vagy az igénybevevő nincs azzal megelégedve, vagy a számla összege viszonylag nagy. A felső határ felé közeledik, ha az étterem látogató a szolgáltatást jónak, nagyon udvariasnak, figyelmesnek tartja, vagy a vendéglátó személyzet különleges kérések teljesítésében közreműködik.
Elgondolkodtató lehet a vendég számára, hogy hogyan köszönje meg a kiszolgálást, ha kártyával – például SZÉP kártyával – fizet.
Egyik esetben a számla végösszege már tartalmazza a borravalót, így azt egy összegben húzzák le a plasztikkal.
Másik esetben a számla összege nem tartalmazza a borravalót, és a vendégnek külön kell megadnia ennek összegét, így mint az első esetben egy összegben kerül levonásra, de természetesen eljut a borravaló összege a „kedvezményezetthez”. Kettő per bé variációként a borra valót készpénzben is oda lehet adni.
Akárhogyis, egy magára valamit is adó étteremben a vendég az első, akit visszatérőként, majd törzsvendégként szeretnének üdvözölni, s ez okból a felszolgálók is elégedetten akarják kikísérni a kedves vendéget.
(2012-10-01)
-eSBé-
kapcsolódó cikkek
- Paleósok és a koktélok
- Mire iszunk március 17-én a Pálmában?
- Boldog Nőnapot!
- Ezekért a falatokért érdemes kimozdulni
- Bőséges lakmározás a Honfoglaló étteremben
- Valentin-nap és Torkos Csütörtök a Barabás étteremben
- Helló Február!
- Melengető teák
- Itt a nagy falatozások időszaka – kóstoljon a Régi Vigadóban
- A múlt és a jelen találkozása a Malom Étterem és Hotelben