X. Gál Sándor Emlékverseny – Mit tudnak a tanulók?

Számos versenyt rendeznek évente a vendéglátós szakma berkein belül, de a debrecenieknek bizonyára a Gál Sándor Emlékverseny áll a szívükhöz legközelebb. Ez azért lehet így, mert a tragikusan korán elhunyt Gál Sándor, akinek az emléke előtt tisztelegnek a rendezvénnyel, nem csak remek szakács, hanem remek tanár, kolléga és remek ember volt, aki nagy űrt hagyott maga után távozásával. Kollégái, barátai számos történetet tudnak felidézni, és sokan megemlítik, hogy nem csak kiváló szakember és remek ember, hanem nagy irodalomkedvelő is volt, aki olykor verseket szavalt a diákoknak főzés közben. És bár a mostani tanulók személyesen nem ismerhették, az általa képviselt szellemiséggel találkozhatnak ezen a versenyen, amely idén már tizedik alkalommal került megrendezésre.

 

Az esemény különlegessége, hogy miután nyolc évig vendégszerepelt Debrecen fő terén a Pulykanapokon, visszatért oda, ahol az első évben is megszervezték: a debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába. „Nagyon örülünk, hogy a verseny visszakerült régi otthonába. Az elsőt is itt rendeztük meg az Aranybika Vendéglátóipari Szakképző Iskolával együtt, idén ez a hagyomány éled újra. Elképzelhető, hogy a következő években is marad ez a helyszín, és bízunk benne, hogy a gyerekek is méltóak lesznek rá. Gál Sándor szakács szakoktatónk volt, mesterszakács, jó pedagógus és remek kolléga. Sajnos a mostani diákok már nem ismerik, de azok, akik a vendéglátásban dolgoznak Debrecenben, szinte mindannyian emlékeznek rá. Sokat tanulhattak tőle a gyerekek, például a szakma szeretetéről, ami nélkül nem hiszem, hogy a vendéglátásban dolgozni lehet.” – meséli Makai Mária, az iskola igazgatója.

 

 

Sok panaszt hallani a mai fiatalokról, de már csak a versenyen résztvevők száma is azt bizonyítja, hogy nem csak rossz példák vannak: a két intézményből összesen mintegy 130 diák nevezett a versenyre, ami tekintélyes létszámnak mondaható. Az iskola egyébként mindent elkövet, hogy a motivációt növelje, és minél több lehetőséget biztosítson tanulóinak: „Rendszeresen pályázunk a Leonardo program keretén belül, Németországban 40 diák volt már kint négy hetes szakmai gyakorlaton. Azért kezdeményeztük ezt a dolgot, mert manapság az angol nyelv teljesen teret hódított, miközben a vendéglátás számára a közeli Ausztria, Németország és az onnan érkező vendégek miatt a német nyelv legalább olyan fontos. Mindenképpen hasznosnak tartom a külföldi tapasztalatot, miközben azt is gondolom, hogy ezeknek az utazásoknak nem az a célja, hogy később az iskola elvégzése után külföldön telepedjenek le a tanulóink. A cél az, hogy a kint szerzett tapasztalatok hazakerüljenek, és fejlesszék a mi szaktudásunkat. A kiutazó diákoknak különböző feladatokat kell teljesítenie, és ezekről beszámolni, miután hazatértek: recepteket gyűjteni, szakmai szótárt készíteni, prezentációkat bemutatni. Most nagy izgalomban vagyunk, mert 8 diákunk most készül egy olaszországi tanulmányútra. Az előzetes látogatások már megtörténtek mindkét fél részéről, de a mi tanulóink most mennek először erre a helyszínre. Egy nagyon profi bentlakásos iskoláról van szó a Como-i tó környékén, amely vendéglátósokat képez, saját tanszállodával, konyhával és minden egyébbel. Nagyon tetszett, ami az olaszoknál az elsőévesek jelmondata volt: mosolyogj és takaríts! Ezzel tulajdonképpen már az oktatás elején a szakma iránti alázatra nevelnek. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg élménnyel térnek majd haza a diákjaink.” – tudjuk meg az igazgatónőtől.

 

 

A szakmai szempontokon kívül még egy dolog miatt fontosak az ilyen külföldi tapasztalatok: összekovácsolják a csapatot. Ugyanez elmondható a Gál Sándor Emlékversenyről is: nem csak azért fontos az iskola életében, mert szakmai megmérettetést és kihívást jelent, hanem mert jó hangulatot teremt. Talán ez is indokolta a nagy létszámú részvételt, nem csak a versenyszellem. A tanulók számot adhattak eddig megszerzett tudásukról összesen hat kategóriában: hidegkonyhai verseny, cukrász verseny, felszolgálók versenye, salátakeverési verseny, melegkonyhai verseny és szabadtéri főzés.

 

Versenymunkák

 

Fotó: Gálik Judit

 

A pincérek asztalai között volt eljegyzési vacsora, úszó EB gálavacsora, Valentin nap és „tavaszi felfrissülés” díszebéd is – ez utóbbi a legüdébb színfoltot jelentette az asztalok között napsárga színével. A hidegkonyha ételei közt olyan fogások szerepeltek, mint például a „tökmagvas szarvasjava formázott gyümölcsökkel, cumberland mártással”, a salátakeverők pedig kiváltságos helyzetben voltak, mert a helyszínen biztosított alapanyagokból kellett egyéni ötlet alapján egy kombinációt 30 perc alatt összeállítani és kitálalni. A cukrászok valódi költeményeket készítettek, zongora alakú tortával vagy csodaszép tányérdesszertekkel, követve az aktuális trendeket. A melegkonyha résztvevői számára három alapanyag volt biztosítva – lazac, csirke és zöldségkosár -, ezekre alapozva kellett a fogásokat 150 perc alatt elkészíteni és tálalni. A szabadtéri főzés csapatainak sokféle alapanyagot biztosítottak a szponzorok, bográcsonként 15 adagot kellett elkészíteni. A Pulykanapok hagyományaira visszautalva itt természetesen pulykából készülő ételek rotyogtak, mint amilyen például a „pulykapaprikás saját heréjével töltött húsgombóccal, kapros-juhtúrós burgonyameglepetéssel”. Jó gyakorlat persze nincsen stabil elmélet nélkül: a résztvevőknek egy szakmai totót is ki kellett tölteniük, a felszolgálóknak pedig az eszközfelismerő versenyen is jól kellett teljesíteniük.

 

 

Aki ott járt, számos ígéretes munkával találkozhatott – készítőik nevét pedig már csak azért is érdemes megjegyezni, mert néhány év múlva velük találkozhatunk majd az éttermekben, ők fognak főzni ránk és ők kísérnek majd a kifogástalanul megterített asztalhoz. Minden profi tanulóként kezdte -  ki tudja, talán a jövő mesterszakács büszkesége éppen most nyerte első kupáját, a Gál Sándor Emlékversenyen…

 

Eredmények:

 

FELSZOLGÁLÓK

Zsűri: Virág Imre, Sebestyén Csaba

Az első három helyezett: Halász Gyula, Bordán Anett, Szalontai Alex

 

CUKRÁSZOK

Zsűri: Mile József, Gara Gyula

Az első három helyezett: Rácz Gréta, Rácz Anikó, Nagy Ákos

 

SZAKÁCSOK – szabadtéri főzés

Zsűri: Fehér Gábor, Tóth Lajos, Járcsics Emil

Az első három helyezett: Jámbor Zoltán és Hadászi Renátó (pikáns-tárkonyos pulykaragu leves erdei gombás derelyével), Tar Zsanett és Boncza László (tárkonyos pulykaragu leves kolbászos házi derelyével), Pap Lehel és Nagy Ádám (pulykaragu leves pulykamájas batyutészta betéttel)

 

SZAKÁCSOK – melegkonyha

Zsűri: Németh László, Rédai Attila, Boros László

Az első három helyezett: Szabó István, Péter András László, Czifra Zalán

 

SALÁTAKEVERÉS

Zsűri: Ivanich András, Tar László

Az első négy helyezett: Nagymáté Fanni, Podmaniczky Zsolt, Timbusz Levente, Bernáth Rebeka

 

HIDEGKONYHA

Zsűri: Ivanich András, Tar László

Az első három helyezett: Budai Imre, Balogh Szabolcs, Barkóczi Gergő

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics