séfajánlat

 

Alker Zoltán a Belga étterem séfje ajánlja:

 

Újházi tyúkhúsleves gazdagon

770.-

2010-ben Magyarország kedvenc étele (a levesek kategóriában, 26 ezer szavazattal) az Újházi tyúkhúsleves volt.

Névadója Újházy Ede (1844-1915.) színész a Nemzeti Színház örökös tagja, a Színészeti Akadémia tanára.

Nagy gurman volt, szívesen járt vendéglőkbe, tanácsokkal látta el az ételei készítőjét, nevét adta azokhoz.

(Nevének sok írásmódja ismert, s maga a színész is többféleképpen írta: Újházy, Ujházy, Újházi, Ujházi egyaránt létező formák).

 

Dr. Ecsedi István: A Debreceni és Tiszántúli Magyar ember táplálkozása (Városi nyomda, Debrecen, 1935) című könyvében így jelenik meg a leves:

Újházi tyúkhúsleves (Újházi mesterleves)

„A Tyúkhúst rendesen laskával főzi a debreceni asszony. Minden polgári családnál nagyon szeretik. A debreceni születésű nagy színművész, Újházi Ede is szülővárosában szerette meg és mikor budapesti lakos lett, ha jót akart enni, tyúkhúslevest főzetett magának laskával. Ezért a fővárosi vendéglősök Újházi-tyúkleves néven hozták forgalomba és terjesztették vidékre is a hússal tálalt laskalevest.”

 

Végezetül az Ínyesmester (Magyar Elek) Újházi tyúkhúslevese:

„A tyúklevest erre mifelénk, Pest-Budán általában Újházi-levesnek is szokták titulálni. Bár akik a színész és evés művészet néhai jeles mesterének társaságába tartoztak, jól tudják, hogy Újházi Ede a maga és barátai gyönyörűségére nem is tyúkból, hanem inkább kakasból főzte a saját találmányú, tartalmas levest, Hatvani Károly egykori vidéki színi igazgató művészkocsmájában, a Dohány utca és Akácfa utca szegletén, a kilencszázas évek első tizedében. Íme: A szárnyas mellé hízott marhafartő darab a hozzá tartozó ritka marhacsonttal, néhány kövérkés cifra kakastaréj, egy idősebb korosztályhoz tartozó galamb, a zöldség és főzelékfélék mind-mind fontos együtthatói a sikeres levesnek. A szokványos leveszöldségek mellet (sárgarépa, petrezselyemgyökér,) gyenge zöldborsó, vékony gyenge zöldbab, egy kis fej zeller, kelkáposzta, karalábé feldarabolt húsos zöldpaprika, nem kevés karfiolrózsa, pár szegfű vagy kucsmagomba, kis kanál paradicsompüré, esetleg idényben spárga kerüljön a fazékba. Sóval egész borssal ízesítve készre főzzük. Finomra vágott metélt tésztával vagy ünnepi levesnek beillő csigával, de leginkább apró májgombóccal tálaljuk fel egészben."

 

A Belga étterem ezeket a hagyományokat követi...

 

További levesek a belga étlapjáról:

 

korábbi séfajánlatok

Archívum

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics