„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!"

A éttermei lelkesen készülnek a Márton napra, gazdag étlapokkal, ételsorokkal, menükkel várják azokat a vendégeket, akik nem akarnak egy egész éven át korgó gyomorral élni! Ne habozzanak, és e hó 11.-ére, péntekre foglalják le kedvenc éttermükben az asztalukat, majd a nevezetes napon élvezzék a bőséget, a libából készült pompás fogásokat, kortyoljanak hozzá újbort, élvezzék az életet. De miért a kitüntető figyelem e napnak? És hogyan kerül a képbe Nils Holgersson – stílszerűen – Márton nevű hű barátja, a liba?

November 11.-én a Mártonok ünneplik névnapjukat. A Mars neve után Martinusnek hívott római kori püspök nevét viselik ők, ki fiatal korában kalandos-, később szent életet élt. 397. november 8-n hunyt el, 11-én temették. Ezért Márton nap valójában nem is egy, hanem három napig (november 11., 12., 13.) tart.

Tudták, hogy a szenté avatott Márton Szombathelyi születésű? Persze kegyes csúsztatás ez, valójában a Római Birodalom Pannónia tartományában, Savaria városában, 316-ban látta meg a napvilágot. Apja római katona volt, ennek ellenére – vagy tán’ pont ezért – ő nem sok érdeklődést mutatott a katonai pálya iránt, alig 12 évesen hitújonc lett. Azonban sorsát, mint minden más akkori fiatal, nem kerülhette el, három évvel később besorozták a római hadseregbe, és mint lovas testőrtisztet Galliába vezényelték.

Legendáját tápláló események közül a legtöbbet emlegetett történet itt esett meg vele. Márton az Amiens város kapujánál őrködött, amikor megesett a szíve egy didergő kolduson, köpenyét rögvest kettéhasította, a felével betakarta a fázó nincstelent. Aznap éjjel álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt. Jézus így szólt egy angyalhoz: „Itt van Martinus, a római katona, aki nincs megkeresztelkedve: ő öltöztetett fel engem.” Amikor Márton felébredt, köpenyét újra egészben találta… a frank Meroving királyok később szent relikviaként őrizték az ép köpenyt. Nagylelkűségére hivatkozik Gárdonyi Géza Az a hatalmas harmadik című regényében, amikor azt írja az ismeretlen apától származó gyermekről, hogy csak Márton palástját viseli, vagyis ez takarja el a származását.

18 éves korában megkeresztelkedett, felhagyott a katonasággal, egy püspök tanítványa lett. Később missziót teljesített, hit téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Volt remete, gyógyító, és ördögűző, sőt a Legenda Aurea számos csodáját beszéli el, többek között gyógyításokat, halottak feltámasztását, az ördög legyőzését, a rablók megtérítését, vad kutyák megszelídítését. E mellett kolostort is alapított. 55 évesen püspökké választották.

A másik közismert történet ehhez a nevezetes naphoz tartozik: meghallván, hogy Tours püspökévé választották, a libaólba menekült, nem érezvén magát méltónak a megtiszteltetésre, ám a libák gágogása mégis elárulta rejtőzködésének helyét és Isten kegyelméből, de a szavazás eredményeképpen, Martinusból Tours püspöke lett.

A libák szempontjából kevésbé vidám történetet is ismerünk: mi szerint a libák gágogása megzavarta az istentiszteletet, ami annyira felbosszantotta Mártont, hogy a libák szépen megsüttetve, az ünnepi asztalon végezték életüket, nagy szolgálatot téve ezzel az őket elfogyasztó hívőknek és persze nekünk, a hagyománytisztelő késői utódoknak.

Temetésének időpontja vált emléknapjává. Ő volt az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg. A középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Védszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok. Franciaország védszentje volt.

Segítségét kérték gyermekbetegségekben és orbánc vagy gennyes betegségek esetén. Márton kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánkban. Szent István a zászlaira Szent Márton képét festette.

Az Európai Kulturális Tanács 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választották ki az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike az ún. "Szent Márton kulturális út", Szombathely és a franciaországi Tours városa között.

Márton nap és a gasztronómia

A középkorban a jeles szent tiszteletére bort ittak és kövér ludat ettek, ugyanis az akkori naptárakban az óév utolsó jeles napjának számított. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá. Márton napjának ünnepi eledele a nép körében is a frissen tömött, szépen meghizlalt lúd pecsenyéje volt. De nemcsak faluhelyen, hanem városon is ez volt ilyentájt a hagyományos sült.

Az egyházi esztendő hagyományai szerint Márton napja az ún. kisfarsang idejére esik. Kisfarsang hagyományosan a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje volt, s ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. Ez az időszak Katalin-nappal (november 25.) zárult le.

Szent Márton számos népi szólásunkban szerepel:

„Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.”

„Szent Márton napján, aki nem iszik bort az szamár, aki túl sokat iszik, az kétszeresen az.”

„Kövér, mint Márton lúdja.” (nagyon kövér)

„Sok Szent Márton lúdja elkelt azóta.” (régen volt az)

„A bornak Szent Márton a bírája.” (az őszi időjárás dönti el, hogy milyen minőségű lesz a bor.)

„Eljött Márton szürke lovon.” (havazik)

„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz; ha barnán akkor kemény tél várható.”

„Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél.”

„A Márton-lúd mellye, ha világos, hó lészen, ha fekete, eső.”

„Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

A hiedelem szerint, ha sok levél volt a vesszőn, akkor a jószág majd jól szaporodik. Mákos vagy túrós lepényt, esetleg pénzt kaptak jutalmul érte. A Rábaközben és Zalában a pásztornak minden háztól szentmártonrétes járt. Járandóságát nem egyszerre szedte össze, hanem beosztotta: újévig is eltartott, amíg minden háztól megkapta. Göcsejben a csordás és a kanász a falut végigjárta, közben tarisznyájába sütemény, korsójába bor került. Néhol bélesadó, rétespénz járt neki. A gazdasszony azért sütött ezen a napon rétest, hogy Szent Márton köpönyegét kinyújtsa, így az ő könyörületességéből a család ne szűkölködjék, és másokon is tudjon segíteni.

A pozsonyi rabbi például Márton napján a hitközség elöljáróságával ezüsttálcán ludakat vitt a királynak Bécsbe. A monda szerint pedig 1683-ban, Bécs ostroma alatt a pozsonyi zsidók ludat és egyéb eledeleket csempésztek a török táboron át a nélkülöző udvarnak. Egy másik mondaváltozat szerint a tatárok elől menekülő IV. Bélát is így vendégelték meg.

A Márton-napi finomságok nem éppen a sovány, zsírszegény, kalóriaszegény ételek közé tartoznak, bár, ha pecsenyelibából (nemtől függetlenül a 9 hétnél nem idősebb, fehértollú liba) készül az ünnepi étek, akkor nincs miért aggódnunk!

Fodros lúd

Mint minden házilúd fajtának, ennek is a nálunk vadon élő nyári lúd az őse. A magyar lúdfajták legérdekesebb képviselője. Érdekessége, hogy a háttollak dísztoll szerűen megnyúltak és forgókat képezve borítják azt. Ez különleges megjelenést kölcsönöz a fodros lúdnak. Előfordul fehér és tarka színben egyaránt. Magyarországon kívül a Duna völgyében több helyütt ismert. A fodros tollazat mutáció eredménye, és valószínűleg az állatok különleges szépsége miatt maradt fenn tartósan a köztenyésztésben. Parlagi fajta maradt, amely viszonylag keveset tojik és lassabban fejlődik, de állítólag a mája különleges nagyságot ér el. A fodros lúd megmentésében és tenyésztésében fő szerepet a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke vállalta és ma is ott tartják fenn a legnagyobb állományt.