A debreceni szakácstársadalomban megoszlanak a vélemények arról, hogy a fiatal kor előny vagy hátrány, amikor egy 24 éves szakácsfiút egyik napról a másikra konyhafőnöki pozícióba helyezünk.  A merészség, amivel megelőlegezzük a bizalmat, egyesek szemében őrültségnek tűnhet, Barabás Zoltán azonban nem arról híres, hogy kizárólag kikövezett utakon halad, így eshetett meg, hogy egy szép februári napon Elek Richárdra bízta a Barabás Étterem konyháját. Tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy a szárnyaló fantáziájú, kreatív séf segítségével új gasztronómiai irányvonalat tud mutatni a debrecenieknek.

Richárd szenvedélyesen szeret főzni, és folyamatosan új, látványos fogásokat talál ki, amivel a fogadásokat és vacsoraesteket egyedivé, különlegesség varázsolja. Amikor arról kérdeztem, miért lett éppen szakács, nemes egyszerűséggel így válaszolt: „Imádtam gyerekkoromban étterembe járni, szerettem a szépen tálalt ételeket és a különböző ízvilágokat. Bár még nem látszik rajtam,  szeretem a hasamat, és amikor találkoztam egy különleges étellel, elfogott a vágy, hogy én is elkészítsem.”

 

A szakmát Boros László mellett tanulta ki, az iskola utolsó évét pedig a Divinusban töltötte. Ezek után a már megboldogult, ám a legkorszerűbb gépekkel felszerelt Gustában dolgozott Gyöngyösi János mellett. Itt szerzett gyakorlatot a thermomixer , sous vide-gép, és a sokkoló használatában. A Barabás Étterem előtt tett egy rövid kitérőt a Csokonaiba, ám hamar elfogadta a felkérést, hogy Szima Attila mellett legyen séfhelyettes.  Nem több, mint három hónap után azonban úgy hozta az élet, hogy a konyha élére kellett állnia. Erre a fordulatra így emlékszik vissza:

„Szima Attilával nagyon jóba voltunk, a főnököm (Barabás Zoltán) pedig  biztosított arról, hogy itt megvalósíthatom az ötleteimet.  Szerintem jó csapatot alkottunk,és nagyon sajnáltam, hogy Attila elmegy tőlünk.  Amikor megtudtam, hogy távozása után nekem kell átvennem a helyét, megijedtem, de legbelül tudtam, hogy képes leszek megbírkozni a feladattal. Összeállítottam egy fiatalokból álló csapatot, akikre bármikor rá merem bízni a konyhát.  A szakma és mindenki más furcsán néznek ránk, azt gondolják, hogy mivel fiatalok vagyunk, és nem rendelkezünk kellő tapasztalattal, nem is vagyunk elég jók. De ez nem igaz. Éppen azért, mert frissen szabadultunk az iskolából, tele vagyunk tettvággyal, és lobog bennünk még az a bizonyos tűz,  ami ahhoz kell, hogy előbbre vigyük a szakmát.”

A konyhai csapat Richárddal együtt 4 főből áll: Nagy Róbert (séfhelyettes), Imre Tibor, Botlik Ferenc.

 

Mindannyian huszonévesek, akik szeretik a magyaros konyhát, de nyitottak új ízekre, és szívesen kísérleteznek. Őket is fűti a tudásvágy, a munkájukra igényesek, és bár szégyellősen hallgattak a látogatásom alkalmával, úgy hallottam, jó humorérzékkel vannak megáldva. Figyelik a legújabb trendeket, keresik az új csúcsgasztronómiával kapcsolatos kiadványokat, könyveket.

 

„Addig nem nyugszom meg, - mondja Richárd - amíg ki nem olvasom, és ki nem szedem az alkalmazható információkat ezekből a könyvekből. Nem lemásolom a recepteket, hanem a technológiát megtartva variálom. „

Új ötleteit, kreativitását az étterem által szervezett rendezvényeken - vacsoraszínház, borvacsorák, fogadások - és szakácsversenyeken mutatja be, ahová Boros László motivációjából indult el:

„Elsős tanuló voltam, és éppen zöldséget vágtam, amikor Boros Laci bácsi odajött hozzám, hogy indulok a Gál Sándor Emlékversenyen, és van fél órám, hogy kitaláljam, mivel nevezek. Pillanatok alatt lefőttem, nagyon izgultam, Laci bácsi pedig merev tekintettel nézett rám: ”Telik az idő.”. Így indult a versenyzős időszakom, ami a mai napig tart.”

 

Medvehagyma-cappuccino (A májusi vacsoraszínház menüjének egyik fogása)

 

A Barabás Étterem étleinek íze, illata, állaga arról árulkodik, hogy minőségi alapanyagokkal dolgoznak. A  húsokat a Baromfiudvartól és a Huszti Húsüzemből szerzik be, ahonnan kiváló minőségű tejes bárányt, tejes borjút és tanyasi csirkét vásárolnak.  Az ételallergiában szenvedő vendégeiknek speciális ajánlatokkal kedveskednek, így nekik sem kell lemondaniuk a kulináris élményekről. 

 

Az étterem hagyományos és új ételei egy fiatal, kellően bohém, ám  fegyelmezett csapat kezeinek munkáját dicséri, akiknek fejlődéséhez  nagyszerű séfek járultak hozzá, és akik sok kellemes meglepetést fognak még okozni az ínyenc lakosságnak. Ha kitüntetett figyelemre és kitűnő ételekre vágyunk az esküvőnk, születésnapunk vagy egyéb ünnepnap alkalmával, akkor a Barabás Étterembe érdemes asztalt foglalni.

 

Tisztelt Gábor! Örülök hogy ízlett a lazac.Kérdésedre válaszolva a lazacbefőtt,egy almaboros
halaplében készült alacsony hőfokon,és tálaláskor melegen lefényeztem ezzel az alaplével hogy bevonja a halat.Ezzel próbáltam azt az érzetet kelteni mintha a hal a főzőlevében lenne tálalva befőttként.Tudom hogy a befőttet üvegben kellet volna tálalni,de én ezt a megoldást választottam,nem akartam több kiegészítőt a tányérra.

Kedves Richárd!
Köszönöm az infót! Egyébként a te halételeddel voltam a legnagyobb gondban (írtam a versenyről a Hejszakácsokon és a blogomon), amikor egy hét elteltével azonosítani igyekeztem a fotóimat (a helyszínen nem jegyzeteltem és csak két halételt láttam). A diófagylaltot kóstoltam még a tányérról, de az meg - emlékeim szerint - nem volt hideg, így hosszasan töprengtem, végül Volenter István segített...

Tisztelt Gábor! A diófagylaltot pacojettel készítettem,sokkolóban tartottam -10fokon tálalásig......

Tán meglangyosodott... de még nem olvadt meg (?)... vagy csak szenilis vagyok...
De finom volt, ez a lényeg. :)

Elek Richárd egyik ételét (lazacbefőtt diófagylalttal és zellertextúrákkal) kóstoltam a Bocuse d'Or selejtezőn.
Arra nem sikerült rájönnöm, a lazac mitől volt "befőtt", viszont ez volt a legjobban elkészített lazac, amit eddig ettem.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmeztetést, valóban zavaró a sok kiemelés, a jövőben visszafogom magamat.
Az összes cikk írója a főszerkesztő egymaga, vagyis én, ezért nem tartottam fontosnak még külön kiírni. Remélem idővel eljutunk arra a szintre, hogy legyenek munkatársaim, akik még nálam is jobb cikkekkel örvendeztetik meg az olvasóközönséget! :-)

Még egy picit szemtelenkednék is: ennyi kiemelés (félkövér, dőlt) inkább gyengíti, mint erősíti a hatást.

Nem kellene annyira szégyelleni ezeket a cikkeket, hogy nem kerül alájuk a szerző neve...