Három évtizede szívvel-lélekkel a pályán
Amit elvállalok, azt igyekszem maximálisan, lelkiismeretesen csinálni, csak úgy tudom magaménak érezni a feladatot – vallja Dusa Attila a Régi Posta Étterem illetve a Belga Söröző és Étterem konyhafőnöke. Ugyan nem vagyok szakmabeli, de évekkel ezelőtt dolgoztam Attilával és állítom, hogy a tálalt fogásokban megmutatkozó felkészültsége, elhivatottsága, munkatársaival szemben tanusított segítőkészsége, valamint szigorúsága alátámasztja az első sorokat.
Attila életében a debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolai évek után az első, szakmai pályafutását meghatározó munkahely az egykori Sport Étterem volt, ahol üzletvezető helyettesként és főszakácsként dolgozott. „Ott tanultam meg azokat a dolgokat, amik szükségesek ahhoz, hogy egy vendéglátóhely állandó színvonalat és minőséget képviseljen. A lelkiismeretes étteremvezetés, a szakmai elkötelezettség belém ivódott, megalapozva és befolyásolva a vendéglátással kapcsolatos szemléletemet.„ – mondta a séf.
A magyaros ételek titkát a Kadarcsi Csárdában sajátította el, a hagyományos értékeket képviselő hangulat magával ragadta. „Akkor és ott, úgy éreztem életem végéig el tudnék itt dolgozni. Heti három alkalommal folklór műsort adtunk, és a csoportok mellett a’la carte rendelésünk is szép számmal akadt. Sok volt a munka, de szerettem csinálni. Emlékszem, a legdrágább ételünk a pirított gombával tálalt bélszín volt 289 Ft-ért, egy tányér babgulyásért 39 Ft-ot fizetett a vendég.” – idézte fel.
Régi Posta Étterem
Néhány éves kitérő után Attila újra visszatért a szakács szakmához, a Hotel Gondola, majd a Fontana Szabadidőközpont séfjének hívták meg. „A Fontana konyhája rendezett, jólfelszerelt, kiváló kialakítású volt, egyszóval minden feltétel adott volt ahhoz, hogy egy nívós étterem kezdje meg működését. Mindig is azokat a helyeket szerettem, ahol magam választhattam meg az alapanyagokat, és elképzelésemnek megfelelően készíthettem el az ételeket, természetesen az étterem stílusához igazítva. Egy másik fontos tényező a megbízható munkatársak, akikkel gördülékenyen megy a munka.” – vallja.
„A következő kihívást a Városháza Étterem jelentette. Debrecenben ez a vendéglátóhely fejezte ki az etalont abban az időben. A legjobb minőségű alapanyagok, a különleges ételeket, és azok fantasztikus tálalása…” – emlékszik vissza.
Attila úgy véli, hogy szinte minden szakácstól lehet valamit tanulni, ellesni, amit a későbbiekben saját szemléletére formálhat. Ételeket, melyet más étteremek étlapján vagy könyvek hasábjain olvas, mind-mind ötletként szolgálnak egy újabb fogás kreálásában. „Szeretek kísérletezni, variálok a nyersanyagokkat, ragukkal, amit már máshol látam az soha nem készítem el ugyanúgy.” – állítja.
Belga Étterem
Tavaly nyáron a Régi Posta Étterem, néhány hete pedig a Belga Étterem konyhájának vezetésére kérték fel. Mindkét helyen új étlap megírásával kezdte konyhafőnöki munkáját. „A Régi Postában a magyaros jellegű ételeket részesítjük előnyben, újszerű fogásokkal kiegészítve, a Belgában pedig…, még egy pár napig legyen titok, ugyanis hamarosan egy új fogásokat tartalmazó kínálatot kóstolhat meg a kedves vendég.” – mondja invitálóan a konyhafőnök.
(2013-06-05)
-eSBé-
kapcsolódó cikkek
- Boldog Nőnapot!
- Valentin-nap és Torkos Csütörtök a Barabás étteremben
- A múlt és a jelen találkozása a Malom Étterem és Hotelben
- Debreceni Szilveszter 2014
- Mindenki annyit vesz magának, amennyit akar – svédasztal a Gardában
- A nyár íze, illata, színe a Melange Kávéházban
- A Régi Vigadó étlapjáról ajánljuk
- Alaposan kiveséztük a Csokonai Étterem új étlapját 2. rész
- Hűsítők a tányérból
- Pünkösdi pihenő