A Régi Vigadó étlapjáról ajánljuk

.

Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy megújult a Régi Vigadó étlapja. Akkor az előételt, a halakat, illetve a salátákat ajánlottuk figyelmükbe, most a levesek, a húsok, a garnéla és a desszert kap főszerepet.

A fogások elkészítési módjáról Medve Zoltán, az étterem séfje adott tájékoztatást.

 

 

„Három új levesünk van. Az egyik a hagyományos gulyásleves helyébe lépett zöldséges, nyárias alföldi marhagulyás. Marhalábszárból főzzük köménnyel, fokhagymával, pici borssal. Valójában attól alföldi, hogy zöldségekben (petrezselyem, karalábé, sárgarépa, zeller) gazdag és csiperke is van benne. Felkerült egy hideg tejszínes eperkrémleves is, citromfüves túrógombóccal. A túrógombócba metéltre vágott friss citromfüvet, reszelt citromhéjat, búzadarát, valamint fehér kenyérmorzsát teszünk, majd 30 percig pihentetjük a hűtőben. Utána formázzuk, főzzük, és a leveshez adjuk. Az újhagymát sokan szeretik, ezért raktuk fel étlapra krémlevesként vargánya gombával és parmezán chipszel. Sűrítő anyaga a tejszín és krémsajt, ezektől lesz krémes és sajtos, ami kiemeli az újhagyma gyenge ízét, a vargánya pedig hozzáteszi az erdei hangulatot. Házilag készített petrezselyem olajjal díszítjük. A petrezselyem zöldjét leforrázzuk, jeges vízbe tesszük, lecsepegtetjük, leszárítjuk, majd olivaolajjal thermomixerben szétveretjük és leszűrjük.”

 

 

Újhagyma krémleves, vargánya gombával és parmezán chipsszel

 

Ha ránk bízzák az ajánlást, a főételek közül a kacsamellet, a töltött sertéskarajt, a garnélát vagy a bélszínt kóstolják meg.

A Pirított kacsamell falatok szecsuáni borssal, újhagymával, sárgarépával, illetve zellerrel készül, körete pedig jázmin rizs. Ez egy tipikus ázsiai étel, ami forróra felhevített wokban sül meg. A kacsát sózzák, szecsuáni borssal ízesítik, aminek a héj részét használják fel, és kesernyés, kicsit savanykás ízű, éppen emiatt jól kiadja ízét az étel fogyasztásakor. Az étel mézzel készül, amitől szaftot és édes-savanyú ízvilágot kap.

A Hortobágyi töltött sertés karaj, paprikás tejfölös újburgonyával és kovászos uborkával elnevezésű fogás egy karajpecsenye, ami hagymával, debreceni párossal, paradicsommal, paprikával, valamint füstölt szalonnával van megtöltve. A hozzáadott köret tipikus szatmári étel. Hagymát pirítanak, amihez pirospaprikát, petrezselymet és tejfölt adnak, ebben futtatják meg a főtt burgonyát, amihez még kovászos uborkát is tálalnak.

Újdonság a Grillezett garnélanyársak, lime-os, bazsalikomos csicseriborsó salátával. A garnélát sóval, citrommal meglocsolva rostlapon grillezik, a saláta pedig római salátát takar házilag készült lime vinaigrettével, mely lime kicsavart leve mustárral, olivaolajjal összeturmixolva, sózva, bazsalikom pesztóval, újhagymával és a tetején fetasajttal.

A Bélszín saslik zöldbors mártással és spirál burgonyával étel esetében zöldségekkel nyársra húzott bélszínről van szó, amit Worcesterhire szósszal itatnak át, roston sütnek és tálaláskor tengeri sóval ízesítik.

 

 

Grillezett garnélanyársak, lime-os, bazsalikomos csicseriborsó salátával

 

„Az édesszájúak mindenképpen kóstolják meg a Fekete - fehér csokoládés almatortát, melynek érdekessége a házilag készült lap, ami darált keksz, fehér csoki, mandula és vaj keveréke kisütve. Ez egy puha tészta, erre kerül az almatöltelék, a zöldalma krém, az állati eredetű tejszínhab réteg, majd a fekete csokoládé és egy fehér csoki hab, ami vízgőz felett olvasztott fehércsokoládé tejszínnel dúsítva. A tetején tükörcsokoládé van, amit nem is olyan egyszerű felvágni, éppen ezért sokkolót használunk, amibe berakjuk a tortát még mielőtt rákerülne a csoki, és mínusz 18 fokon 10 percig járatjuk benne. Ennyi idő alatt a torta nem fagy meg, csak a tetején egy-két milliméter vastagságban megdermed a tejszín. Erre öntjük rá a pontosan 50 fokra felmelegített tükörcsokoládét, aztán újabb 10 percre megy a sokkolóba mínusz 18 fokra, majd kivesszük, szeleteljük.”

 

 

Fekete - fehér csokoládés almatorta

 

-Nitta-

 

Az a cikk legalább 2 éve nem frissült. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics